Nem a Mikulás, illetve lehet, hogy Szent Miklós még most is ténykedik. Szóval most megszakítom az időrendet, és ugrunk egy nagyot a jelenbe! Ennek oka, hogy akkora öröm ért, amit otthon el sem tudtam képzelni.
Egy kis háttérkép: Zsomborom bár halmozottan sérült gyerkőc (mozgásában is és értelmi képességeiben is akadályozott), ennek ellenére Houdini mester elbújhat mellette. Kiszabadul a babakocsi ötpontos övéből, kiszabadul a spéci, szabadulásbiztos autósülésülésből, kiszabadul az etetőszékből (high-low chair). Ezek után már ugye senkit nem lep meg, hogy meglógni a sima rácsos kiságyból neki semmilyen nehézséget nem jelent. Legutóbb hajnali 3/4 1-kor lepett meg azzal, hogy a sötét előszobában kiabált, mert nem tudta, hogy most merre menjen tovább. Természetesen hálózsákban volt, mert egy időben a zsák meg tudta akadályozni - néhány hétig -, hogy kiszökjön a kiságyból.
De természetesen nem úgy mászik ki, mint a többi gyerek - hogy lábra érkezzen, abba semmi kihívás sincs. Uraság természetesen fejjel előre vetődik ki a kiságyból. Amikor ezt megmutatta itt az OT-nknek - az a szakember, aki beszerzi az itthon szükséges segédeszközöket (occupational therapist) -, szegény rögtön szívinfarktust kapott. Mondta, hogy természetesen jár Zsombornak egy ultra kiságy, amiből nem tud meglógni.
No, egyből beugrott nekem az a csupa fém, kétméter magas rácsos ágy, ami ketrecnek simán beillett volna egy évszázadokkal ezelőtti állatkertben, és amit nem voltam hajlandó megvenni, mert nem tudtam volna még egy kiskutyát sem belezárni, nemhogy a gyerekemet. Ekkor az OT, előhuzott egy katalógust, benne a következő fényképekkel:
Ez az ágy alul plexi, a felső kb. 30 cm rács. De az is színes. A fekvőfelület motorral emelhető, süllyeszthető. Ha azt szeretném, hogy Zsombor egyedül másszon be az ágyba, akkor leengedem, ha pelenkázni akarom, akkor felemelem - nem a gyereket, hanem a matracot, MOTORRAL :)))
Ezt az ágyat már Magyarországon is kiszúrtam, természetesen csak a weben, otthon ezt - sem semmilyen hasonlót - nem lehet sem megvenni, sem TB-re feliratni. Akkor csak a szívem vérzett, mert tudtam, hogy az én gyerkőcömnek ilyen nem lesz. Ugyanis sikerült kinyomoznom az árát: 3 500 font, vagyis röpke 1 millió forint (illetve mostmár majdnem 1.2 millió, ahogy az árfolyam változik). Egy ágy!
Ne tessék irigyelni, most sem esett rám a helyi OTP, hogy ennyi pénzt kifizessek egy ágyra. Ez itt alanyi jogon INGYEN jár. Igen, nem írtam félre semmit... Nem kell egy penny-t sem fizetni. Egyetlen dolgot kértek, egy aláírást, hogy átvettem az ágyat.
És ez az álom most itt van! Megérkezett! Igaz, még csak a nagyobbik fiam liftezik vele :)
Hogy ebből is sikerül-e az én kis Houdinimnek kiszabadulni? Ez a jövő zenéje. Beszámoló később... Most még fülig vigyor mindenki.
Zárójelben jegyzem meg, hogy a Magyarországon élő gyerekeknek is joguk lenne a biztonságos alváshoz, élethez...