Erről a témáról többkötetes könyvet lehetne írni. Most csak egy általános bemutatás következik, majd később vissza-visszatérek a témára.
Ismét egy kis magyarországi visszatekintés. Zsomborommal Budapest környékéről költöztünk nyugatabbra, amikor ő 1,5 éves volt. Ekkor még csak középsúlyos kategóriába sorolták be, így gondoltuk, nem lesz gond óvodát, iskolát találnunk neki. De mire 3 éves lett, átsorolták súlyosan sérült kategóriába. Nos, ezzel rögtön úgy leszűkült a kör, amire álmomban sem gondoltam volna. Óvodából maradt 2 - illetve ebből is az egyik bölcsőde, a másik egy spéci iskola óvodája. Az iskolák száma pedig 1 db-ra csökkent az egész megyében. Jobban mondva volt még egy, de ahhoz a megye túlsó végébe kellett volna autóznunk minden nap oda-vissza, úgy hogy közben a másik gyereket is vinni kellett oviba, de a megye közelebb eső végébe. Mivel egyedül voltam, ketté kellett volna szakadnom... Hát, nem sikerült.
Ezzel szemben, mikor először látogattam a tengerparti kis városkába - bár nagyon tetszett: tenger, patak, fekete hattyú, kis házikók, stb. - nagyon szkeptikus voltam a spéci iskolákkal kapcsolatban. Mivel ez egy picike város, kb. 16 ezer ember lakik itt, el sem tudtam képzelni, hogy egyáltalán van Zsombornak való iskola. És igen, van! Nem is egy! (Ahonnan jöttünk, ott közel tízszer ennyien laknak, és van 1 iskola...)
Felkerestem a legközelebb eső intézményt, hogy tájékozódjam. Nagyon kedvesen fogadtak, és elsősorban ők kérdeztek. Nagyon csalódottak voltak, amikor közöltem, hogy a gyerkőcöt nem tudom még prezentálni, mivel még nem is érkezett meg Angliába. Így kérdeztek, kérdeztek, kérdeztek, és még kérdeztek is egy keveset. Jegyzeteltek, felírtak mindent: adatokat, mikre képes a gyerkőc, mikre nem - itt sűrűn kértek elnézést, hogy ilyen negatív dolgokkal kell foglalkoznunk, de ez csak a kezdeti szakasz, utánna a pozitívumokra koncentrálnak. Hangsúlyozom, itt még azt sem tudtam, hogy a környékre költözünk-e, nem hogy azt, hogy az adott suliba fog-e járni a gyerek.
Majd az igazgató körbevezetett az iskolán... Nem ilyen körülményekhez voltam szokva. Megjegyzem a magyarországi iskola fejlesztőiskolai részén nagyon sok fejlesztő eszköz volt/van, de ez itt teljesen más mérce. Először mutatták a közös helyiségeket: szenzoros szoba (OK, ilyet már láttunk Magyarországon is), konyha - ahol a gyerekek sütnek, főznek - tornaterem, hatalmas benti trambulinnal, udvar (igen, ilyen is volt MO-n). Aztán jöttek a hoppák. Uszoda - az iskola saját, vízforgatós, melegített vizű, uszodája. OK, nem sport uszoda méretű, csak kb. olyan 20 méter hosszú. A mélységét nem tudom leírni, mert a medence alja mozgatható. Szóval ügyesebb gyerekeknek a vízmélység 160 cm, kevésbbé sportos gyerekeknek alacsonyabb. Egészen a víz felszínéig lehet emelni a medence "alját", így az egyben a medence "teteje" is lesz.
A tantermek... Egy tanterem alapvetően 3 részből áll. A fő tanterem, egy "csendes" szoba, és egy kisebb tanterem a külön foglalkozásokra. A fő tanteremhez csatalkozik egy terasz, aminek van fedett része - esős idő esetére -, és van egy fedetlen érsze - jó idő esetére. Ilyen terasz minden osztályteremhez tartozik. Ezen kívül van a közös udvar. A tanterem berendezése is fura - nekem. Az első, ami szembetűnik az interaktív tábla. Számítógéppel, projektorral, hozzávaló tollakkal. A gyerekek ott ülnek, állnak a táblánál... de nemcsak hallgatnak, hanem megérinthetik, tapogathatják, ütögethetik az interaktív táblát. Teljesen hülyének néznek, amikor mondon, hogy Magyarországon spéci suliban nem láttam még interaktív táblát. Normál suliban már igen, de a gyerekek ott sem nyúlhatnak hozzá. Kérdőn néznek, hogy akkor a tanár tanul az interaktív táblával? Hát igen, így is nézhetjük...
Ezen kívül találunk még 5-6 db számítógépek, LCD monitorral - ezeken is a gyerekek tanulnak. Természetesen van rengeteg játék, fejlesztő alkalmatosság, de ezek a magyarországi suliban is vannak - nem újdonság.
A kis tanteremben vannak az egyéni foglalkozások. Itt is van számítógép, interaktív táblával, fejlesztőeszközök - szóval ugyanaz, mint a nagyteremben, csak kevesebb. A "csendes" szoba teljesen puha dolgokkal van berendezve - mint a játszóházak szivacs borítása -, valamint van egy sátor játékokkal, zenehallgatási lehetőséggel... én úgy mondanám relax-szoba.
Eddig egy osztálynak a termét írtam le... most nézzük a személyi feltételeket. Bevezetésül: ez egy autista osztály, nincs köztük mozgássérült, mindegyik gyermek jár, ül, ugrik, szalad, egyedül eszik, mosakszik, stb. Ebbe az osztályba jár 9 gyerek. A 9 autista gyerekre jut 2 tanító és 7 tanár asszisztens, MO-n gyógyped. asszisztensnek, gyermekfelügyelőnek hívják őket. Szóval: van 9 gyerek (nem halmozottan sérült), és erre a 9 gyerekre jut 9 felnőtt... Megkérdeztem, hogy a halmozottan sérült osztálynál ez az arány hogy néz ki? Ott a 4-5 gyerkőcre 6-7 felnőtt jut. A döbbenet erősen kiülhetett az arcomra, mert szegény igazgató kapásból magyarázkodik, hogy ez azért szükséges, mert egy-egy gyereket mozgatni kell, és még a székbe sem emelheti be egy felnőtt egyedül az iskoláskorú gyermeket, mert ő már túl nehéz ahhoz, hogy egy felnőtt mozgassa. Természetesen van az iskolának "hoist"-ja (daruja), de ahhoz is 2 ember kell. Nálunk, hogy is van ez az arány? Van a suliban daru?
Természetesen az iskola egyszintű, nincs emelet. De mivel domboldalra épült - erdő mellé -, ezért néhány helyen van lépcső. Az igazgató közli, hogy mivel az iskolába két (azaz 2 db - bocs :)) mozgássérült gyerek is jár, ezért a lépcsőkön lépcsőlift található, az uszodában pedig - természetesen (???) - emelővel, "hoist"-tal mozgatják a gyerekeket. Hangsúlyozom kettő tanuló!!! Az 55-ből...
Ahogy járjuk végig az iskolát, még egy nagy döbbenet: az igazgató - aki ugyebár nincs napi kapcsolatban a gyerekekkel - tudja az összes gyerek nevét. Köszön nekik, megsimogatja, megöleli őket. Mindegyikről tudja, hogy hány szülős családban él, milyen a családi hátterük. Az egyik kisfiú - Jim - hétköznap bentlakik, mert anyukája éjszakás nővér a kórházban, egyedülálló, és csak így tudja megoldani. Pete családjának a helyzete rosszabb, így ő bentlakik a tanítási idő alatt végig. És - mondja - vannak olyanok is, akik egész évben bentlaknak...
