Kedves OT-nk (segédeszköz-igénylőnk) felajánlotta, hogy az iskolai időszakra is, és itthonra is szerez Zsombornak fejvédő sisakot. Zsombor ugyanis szépen jár-kel sima felületen, de néha a lábai önálló életet élnek, és mint egy rongybabának, összecsuklanak a térdei. Mindezt olyan gyorsasággal teszik, hogy se a gyereknek, se a vele levő felnőttnek nincs ideje reagálni a dologra, és általában jó kis fej beütés lesz a folyamat vége. A javaslatra mondtam, hogy nagyon jónak tartom, csak egy gond van vele, Zsombor nem tűr meg a fején semmilyen sapkát, sisakot. Ez a beszélgetés éppen akkor hangzott el, amikor a látás értékelés/elemzés folyt az iskolában. (Erről ebben a bejegyzésben olvashattok) Erre Jessica - a tanácsadó tanár - megszólalt, hogy semmi gond, nekik van egy spéci feladatsoruk arra, hogy a gyerek megtanulja elviselni a fején a dolgokat. No, erre én megint csak ledöbbenek (már nem újdonság), csak annyit bírtam kinyögni, hogy szuper, persze, hogy beleegyezem, hogy elkezdjék Zsomborral a sapka-szoktató programot.
A héten kaptam is a beszámolót az első foglalkozásról. Ez nem önálló foglalkozás, hanem a látásfejlesztésbe építették be, az énkép-fejlesztő részbe. Leírom a feladatot, hátha más is küzd ezzel a problémával...
Eszközök:
- csillogó paróka
- csillogó party-sapka vagy fólia sapka (Joaquin Phoenixnek kifejezetten jól áll :))
- elemlámpa
- 2 nagy tükör (kézi tükör is elég, csak nagy legyen)
- dal: "Zsombor got his hat on" - a The sun has got his hat on dallamára
Gyakorlat: Énekeljük a "Zsombor got his hat on" dalt. Tegyük fel a gyerkőcre a sapkát/parókát - bátorítsuk arra, hogy a tükörbe nézzen. Erre használjunk a gyerkőc háta mögül a tükörre irányuló elemlámpát.
Zsombornál a hatás: folyamatosan fentartotta a vizuális érdeklődését, és miután hozzászokott a sapkához nem próbálta meg levenni és a szájába venni a sapkát - csak a látását használta, hogy észlelje magát a tükörben.
Eddig a hivatalos leírás. Zsombornál az nagyon nagy szó, hogy csak a látását használta, mert egyébként mindent szájjal érzékel, minden a szájába vesz. Tükrös feladatoknál is állandóan nyalta a tükröt.
Kérdés/kérés: ti ismertek magyar gyerekdalt, vagy egyéb dalt sapkával? Ha igen, légyszi írjátok meg! Köszi! Nekem nem jut eszembe egy sem :(
A további fejleményeket majd meglátjuk, első próbálkozásra Zsombornál ez is szép! Nektek kellemes hosszú hétvégét! :)