Hallgattam mostanában. Ez nem a nagyon sok elfoglaltság miatt volt, inkább azért, mert bosszankodtam, és az nem jó, ha az ember valamit az első dühében mond ki, vet papírra, illetve számítógépre...
Úgy volt, hogy az apgyuk meglátogatja a gyerkőcöket Húsvétkor, és három és fél napot tölt velük. Bendegúzom, amióta az apja kiejtette a száján, hogy "esetleg" jön, azóta naponta háromszor kérdezte meg, hogy mikor ér ide apa? Zsomborom nem tud beszélni, de ő is a számítógép képernyőjén lógott nagy áhítattal, akárhányszor csak Skype-oltak az apgyukkal. Mindent megbeszéltünk, mi lesz, hogy lesz. Aztán érkezés előtt másfél héttel nincs skype-olás, nincs email, nincs facebook, semmi. Gondolhatjátok, gyerkőcök mennyire izgatottak voltak. Én már sejtettem, hogy itt gond lesz. Pár nappal az ígért érkezés előtt apgyuk elérhető Skype-on. Bendegúz persze egyből hívja, és egyből le is törik, mint bilifüle. Apjának kb. az első mondata, hogy nem tud jönni.... Van ez így.... Bendegúz elszomorodik, de azért tartja magát, Zsombor örömködik a képernyőnek, ő még nem érti, mi a helyzet. Aztán eljön a Húsvét... Nem kívánom senkinek, hogy két ennyire búskomor gyereke legyen bármikor is. Bendegúzt nem lehetet kirobbantani a lakásból (pedig ő az, akinek az is hatalmas büntetés volt, hogy "kertfogságot" kapott a rosszaságért), Zsombor hajat tépett, harapott (pedig szerencsére már hónapok óta nincs harapásos sérülésem). Húsvét vasárnap azért tudtak a gyerekek Skype-olni az apjukkal, de látni nem láthatták (pedig van web kamera), csak a róla készült karikatúra rajzot nézegethették. A totális nihiltől az mentette meg a Húsvét hétfőt, hogy a szomszédunk egy észt csajszi (ő is egyedülálló, csak ott lelkesebb az apuka), és mivel már beszélgettünk az országaink Húsvéti szokásairól, ezért bátorítottam a fiúkat, hogy locsolják meg őt is és a kislányát is. Tetszett nekik a cucc :) Észt országban az a szokás, hogy a barátokat meglátogatják Húsvét hétfőn, és hímes tojást ajándékoznak egymásnak. Így nemsokkal a locsolkodás után ők is átjöttek, festett tojást cseréltünk, mi beszélgettünk, Bendegúz és a kislány (Janika) elmentek kreatívkodni (még húsvéti díszeket gyártottak).
A húsvéti Skype-olás másik "örömhíre" az volt, hogy bár májusban utazunk haza Magyarországra 2 hétre, apgyuk nem tud kivenni szabadságot, de a hétvégére elvállalják a gyerekeket. Mindez annak a tükrében, hogy hosszabb ideig tavaly augusztusban látta a gyerekeket, illetve decemberben meglátogatta őket - 3 napig volt itt -, nekem nem tűnik az atyai szeretet és ragaszkodás túlzott megnyilvánulásának. De hát már megint telhetetlen vagyok... És nem, nem az éhezés szélén nyomorgó apukáról van szó, akinek a szájától kell megvonni a falatot, hogy összekuporgasson egy fapados repülőjegyre. Hanem egy olyan apukáról, aki beleegyezett, hogy a gyerekekkel Angliába költözzünk, mondván, hogy ma már nincsenek távolságok... Úgy látszik, térbeli távolságok tényleg nincsenek... És most megyek, és megpróbálok életerőt lehelni a gyerekekbe, ma is. És holnap is...
