A múlt héten volt egy tréning a spéci iskolában szülőknek arról, hogyan tudjuk gyerekeink fogait hatékonyan tisztítani, ápolni. Manapság sok gyereknek vannak problémái a fogaival. Ez fokozottan érvényes lehet a sérült gyerekekre. Náluk ugyanis a sérülés fajtája is okozhat gondokat, valamint az együttműködés alacsony foka (illetve hiánya) is nehezíti a megfelelő fogápolást. Szóval úgy gondolták, ránkfér az okosítás ezen a téren is. Most megosztom veletek a hallottakat, hátha nektek is tud segíteni. Kiemelem, ezek nem az én fejemből kipottyant ál-okosságok, hanem a tréningen elhangzottakat írom le :)
Először is átvettük a fogszuvasodás megelőzésének négy lépésését:
1. lépés: A fogkefe
A fogkefe használata eltávolítja az ételmaradékot és a baktériumokat, amik a fogszuvasodás fő okozói. Válasszunk kis vagy közepes méretű fogkefét, a gyerek életkorának megfelelően, lágy/közepes keménységű sörtével.
Az elektromos fogkefék hatékonyabban távolítják el a lepedéket a hagyományos fogkefékhez képest. A jó minőségű elektromos fogkefe az, amelyik akkor is folytatja a rezgést, amikor hozzányomjuk az ujjunkat.
Vannak speciálisan sérült gyerekeknek való fogkefék is (pl. Collis Curve)
Fogkefe átalakítása spéci gyerekek számára:
- teniszlabdával: lyukasszuk ki a teniszlabda két "oldalát", és nyomjuk át rajta a fogkefe nyelét
- bicikli kormány műanyag része: nyomjuk bele a fogkefe nyelét a bicikli kormány fogó részébe (ellenőrizni kell, nem mindegyik kormány fogóka alkalmas rá)
- használjunk gumi szalagot, vagy tépőzárat, hogy a gyerek csuklójához tudjuk rögzíteni a fogkefét (vigyázzunk, ne húzzuk túl szorosra!)
2. lépés: A fogkrém
A fogkrémek fluoridot tartalmaznak, ami erősíti a fogakat és véd a fogszuvasodás ellen.
A fogkrémek fluorid-tartalma eltérő lehet. A mennyiséget megtalálhatjuk a csomagoláson és a tubuson is. A javasolt fluorid tartalom életkoronként:
Gyerekeknek 3 éves korig - minimum 1000 ppm
3-6 éves korig - 1350 - 1500 ppm (borsónyi mennyiséget használjunk)
Felnőtt korban - 1350 -1500 ppm
Néhány fogkrém fluoridtartalom alapján:
NE használjunk szájvizet rögtön fogmosás után, mert az lemossa a fluorid védőréteget a fogakról.
3. lépés: Csökkentsük a cukorfogyasztást
A cukorfogyasztás gyakorisága növeli a fogszuvasodás veszélyét. Tehát nem a cukor mennyisége a rossz, hanem a bevitel gyakorisága.
Ha cukortartalmú italt szeretnénk inni, vagy cukortartalmú ételt enni, akkor azt egyidőben tegyük.
A főétkezések közötti evéseknél a "biztonságos a fogakra nézve" ételeket fogyasszuk, pl. sajt, sós rágcsák, gyümölcs, cukormentes joghurt vagy ropi.
Mivel az italok gyakran tartalmaznak cukrot, az egyetlen biztonságos étkezések között fogyasztható ital a víz. Felnőtteknek a mesterséges édesítőszerekkel készített tea vagy kávé biztonságos.
4. lépés - Zománc-védelem
A sav tartalmú ételek (pl. narancs, grapefruit) és italok (pl. cola, limonádé, narancslé) rongálják a fogzománcot. Ha szívószálat használunk, az csökkenti a lehetőségét, hogy a savas italok a fogzománccal érintkezzenek.
Tehát csökkentsük a savas ételek és italok fogyasztását. Ha savas ételt vagy italt fogyasztottál, akkor várj egy órát mielőtt megmosod a fogadat.
Tanácsok/tippek
Minden sérült gyereknél más problémák merülhetnek fel fogmosás közben. Nálunk ugye, ha gyermekem nem akarja kitátani a száját, akkor azt autóemelővel sem lehetséges. Így viszonylag nehéz megmosni a hátsó fogait. Erre a tipp: használjunk kettő fogkefét, egy nagyot, ezt tegyem először a szájába, erre ráharap, de nem tudja összezárni a fogsorát. Ekkor kezdjem el a kicsi fogkefével sikálni a hátsó fogait.
- fluortartalmú fogkrém nem ajánlott azoknak a gyerekeknek, akik nem tudják kiöblíteni a szájukat (fluorosis-t okoz, foltok a fogakon)
- a gyerekeknek adott gyógyszerek közül sok tartalmaz cukrot: ne elalvás előtt adjuk be nekik a gyógyszert, hanem még amíg ébren vannak, és közvetlenül utánna mossuk meg a fogukat, vagy öblítsük ki a szájukat
- asztmás gyerekek az inhalátor használata után mossanak fogat
- próbáljuk ki a gyógyszer cukormentes változatát
- csőrös pohár: használata után az ital maradéka összegyűlik az első fogak mögött, ezért egészségtelen. Ha muszáj ezt használnunk, akkor cukrozott italokat csak evéskor adjunk a gyereknek. Két evés között viszont csak tiszta vizet itassunk a gyerkőccel.
Rengeteg mindent lehetne még írni a témáról, de egyelőre legyen ennyi. Nem akarlak benneteket nagyon lefárasztani. Nektek van problémátok a gyerek fogmosásával? Ha igen, nyugodtan írjátok meg, megpróbálom megtalálni rá a megoldást, vagy megkérdezni az itt működő dentál higiénikust. Jó fogmosást!