Magyarországra menet a pozsonyi reptérre érkeztünk, így megvizsgáltuk az angol és a szlovák oldal special assistance szolgáltatását. Otthonról hazafelé viszont már Ferihegyről (akarom mondani a Liszt Ferenc reptérről) indultunk. Lényeges különbség nem volt az ellátásban, mondjuk gondolatban ötvözzük a bristoli és a pozsonyi asszisztenciát, és megkapjuk a budapestit. Tehát itt is a mentősök láttak el minket (mint Pozsonyban), mentős egyenruhában. Keltettünk is feltűnést, hogy mi bajunk lehet. Aztán tudatosult az emberekben, hogy minikerekesszékünk van, és onnantól kezdve nem nagyon érdekelte őket a cucc.
De ne vágjunk a dolgok elébe... Szóval a reptérre érve én már "rutinosan" kerestem a special assitance desk-et (vagy valami hasonlót), de hiába. Már majdnem átsétáltam az ellenőrző részen, információ balra táblát meg is találtam, de egy szem információs ablakot, asztalt, pultot, stb. nem. OK, még nincs szezon, lehet, hogy ilyenkor az információ sem műxik. Szóval megkédeztem az ellenőrző pultnál, hogy vajon hol találom azt a helyet, ahol az előzőlegesen kért segítséget igénybe tudjuk venni. Válasz: ilyen hely külön nincs, menjünk a Ryanair check-in pultjához, és ott szóljunk a hölgynek. Persze túl korán értünk ki, így a pultnál még nem volt senki. Apgyuk vitt ki minket a reptérre, és amíg mi Bendegúzzal elmentünk beszerezni egy kis magyar szuvenírt az angol ismerősöknek, addig apgyukat - aki Zsombort őrizte - a British Airways-es hölgy leszólította, hogy tud-e valamiben segíteni? De hát mi nem BA-val mentünk, így nem tudott. Mikorra visszaértünk, kinyitott a Ryanair is. Senki nem mondta, de mi voltunk annyira pofátlanok, hogy a sort megelőzve odaléptünk a pulthoz. Előadtam, hogy csak a kerekesszékünk van feladandó. Ezzel a leckét is feladtam szegény hölgynek, elég fiatal volt, így valószínű, pályakezdő lehetett. Mivel a kolléganőjétől kért segítséget a megfelelő vonalkód kinyomtatásához, így kapásból mind a két sort feltartottuk a check-innél. Nem is mertem hátrafordulni, hogy utastársaink mennyire vették ezt zokon, de végül sikerült megoldani a vonalkód-kérdést. Közben az ügyintéző még telefonált, hogy küldjenek valakit segíteni. És tényleg, jött is egy mentős úriember. Érdekesség, hogy ő - az angol kollégával ellentétben - nem a gyerkőcöt segített tolni, hanem kapásból a csomagoknál segédkezett. Az ellenőrző pont után, elkísért minket még a beszállókapuhoz, majd magunkra hagyott minket. Itt nem volt külön várónk, a többi utas között ültünk. Amikor elkezdődött a beszállás, mi is odamentünk. Egy kicsit lassabban értünk oda, mint az átlag utas - segítő itt még nem volt - így kissé morózusan nézett a hölgy. Először nem is akart foglalkozni velünk, hogy itt csak az elsőbbségi beszállósok állhatnak. Miután mondtam, hogy mi azok vagyunk, akkor elnézést kért. Letépte a beszállókártya megfelelő részét, majd közölte, hogy mi csak 15-20 perc múlva szállunk be. Így visszaültünk a 
padokra. Gondoltam, nesze neked elsőbbségiség, de azért bíztam benne, hogy itt is beelőzünk, és ismét utolsókból elsők leszünk. És így is lett. Miután jött értünk egy másik mentős, odakísért minket egy kisbuszhoz. Érdekes, hogy ami gyalog pár méter gyaloglás csak, az a kisbusszal egy komoly körmenet volt, mert csak megszabott útvonalon haladhatott. Így viszont tisztán láttunk, hogyan tankolják a repülőt - ilyet sem láttunk még ilyen közelről. Ezután beszáltunk a már ismert ablakos-konténer-szerű-liftbe, és így emelkedtünk a repülő ajtajáig.
Innen már ugyanaz a sztori, mint eddig, csak visszafelé. Azt leszámítva, hogy bő félórával később indultunk a tervezettnél, mert nem találtak egy utast. Többször megszámoltak minket, két légikísérő közölte, hogy nem értik. Majd újra megszámoltak minket, végül névsorolvasás volt. Szerencsére viszonylag az elején előkerült a kakukktojás, és így indulhattunk is.
A végkövetkeztetésem az, hogy aki sérült gyerekkel tervez repülővel utazni, az vágjon neki a repülésnek nyugodtan. Így még a születési anyakönyvi kivonatot sem nézték, sem pedig az apai beleegyező nyilatkozatot, semmit. Csak a beszállókártyákat, meg a személyigazolványokat. Zárszóként: érdemes gyerekeknek is megcsináltatni a személyit. Nem kerül semmibe (nem úgy mint az útlevél), EU-s országokba utazva ugyanúgy elfogadják, sokkal kisebb helyet foglal, mint az útlevél.
